Nem rég helyezkedtem el egy vállalatnál, mint pénzügyes kolléga, és teljesen új, merőben más feladatokat kell ellátnom, mint az előző munkahelyemen, már csak azért is, mert ez egy mezőgazdasági tevékenységet folytató cég, és bizony olyan feladatokkal is szembe találom így magam, amikkel hirtelen nem is igazán tudok mit kezdeni, de most már biztos vagyok benne, hogy mivel a kollégák hihetetlen segítőkészek és persze a külső szolgáltatók sem másképp állnak a feléjük feltett kérdésekhez, ezért ha arra a kérdésre, hogy melyik vagy milyen traktor kapható a piacon jelenleg, ami a cég tevékenységét a meglévő gépek mellett a legtökéletesebben kiegészítené, tudtam választ adni egy héten belül az Odisys csapatával, akkor bizony minden más feladattal is meg fogok tudni birkózni a jövőben is.
Persze nem volt egy sima folyamat, amíg eltaláltam az Odisys csapatához, hiszen ezer és egy keresést indítottam addig a traktor eladó kifejezésre, de a lényeg az, hogy egy tökéletes ajánlás kapcsán eljutottam ehhez a nagyon kedves és maximálisan profi és lelkiismeretes munkát végző csapathoz és hatalmas segítséget kaptam tőlük a kérdéseim megválaszolásához. Természetesen ők nem hozhatnak helyettünk döntést, ezért nekem is mélyen bele kellett ásnom magam a témába, legfőképp abba, hogy milyen megoldatlan feladatok vannak jelenleg a cégnél, amire még megfelelő gépi megoldást keresünk, de azt kell mondjam, hogy ennek ismeretében már pillanatok alatt megvolt a megfelelő választás mind munkabírás, mind pedig ár tekintetében. Mindenkinek csak ajánlani tudom az odisys munkatársait, mert hatalmas tapasztalattal és hihetetlen tudással rendelkeznek ezen gépek tekintetében, és bizony lelkiismeretes segítséggel a megfelelő traktor kiválasztásában és megrendelésében egyaránt felbecsülhetetlen támogatást tudnak nyújtani számunkra.